Az európai zöldségellátás oroszlánrészét biztosító dél-spanyolországi termőhelyeken a szokatlanul hideg februári időjárás erősen visszavetette, és ennek hatására a spanyol beszállítók többek között paradicsomból, paprikából és uborkából a korábbi mennyiségeknek csak mintegy felét tudták biztosítani – írja a freshplaza.com.

Ez maga után vonta az árak jelentős emelkedését, ami a spanyol termelő számára részben kompenzálta a mennyiségi veszteségeket. Március elejétől viszont, a terméskiesések, illetve az európai áruhiány részbeni pótlására, török és jordániai zöldségek érkeznek Európába.

Török és jordániai zöldségek pótolják a spanyol termelők kiesését

Török és jordániai zöldségek pótolják a spanyol termelők kiesését – Fotó: Pixabay

A fajtaválaszték azonban nem pontosan felel meg a spanyolok korábbi szállításainak, amelyeket az európai fogyasztók már jól ismernek.

Ezen túlmenően, az ázsiai beszállítók egyrészt a magasabb fuvarköltségekre, másrészt az áruhiányra való tekintettel, átlagosan 10-15 százalékkal magasabb árat kérnek termékeikért, de egyes fajtáknál az áremelkedés a 30-40 százalékot is eléri. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ázsiai szállítók hosszabb távon nehezen tudják megvetni a lábukat az európai piacon, és néhány éven belül visszatérnek a megszokott spanyol és más európai termékek.