Tovább zuhant a hazai gázfelhasználás

A villamos energiába több mint 8, a földgázból 24 százalékkal kevesebb fogyott 2022. decemberében Magyarországon mint 2021 ugyanezen időszakában. Derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb jelentéséből. Európához hasonlóan tehát a magyarok is kevesebbet használtak az egyes energiaforrásokból.

A nyugat-európai országok áramfogyasztása szintén csökkent, bár ott kisebb mértékben, mindössze 5,3 százalékkal. A közép-európai térségé pedig átlagosan 6,8 százalékkal zuhant vissza. Az előző hónaphoz képest az árak mérséklődtek, bár még így sem érik el a 2021-es szintet. Hazánk az árkülönbségek tekintetében a középmezőnyben helyezkedik el.

Csökkent a hazai előállítás

A hazai fogyasztáscsökkenést a háztartási méretű kiserőművek termelésének előzetes alapjai alapján határozták meg. A bruttó rendszerelés maximuma közel 5 százalékkal maradt el a 2021-es szinttől. A hazai előállítás 2 százalékot csökkent, amit az okozott, hogy nagyot esett a gáz-, valamint a lignitalapú termelés. A maximális naperőmű termelés 1245 megawatt volt, az import aránya pedig 28 százalék lett. A hazai árak nagyjából egyeznek a régiós árakkal, hiszen a hónap eleji 400 eurós megawattóránkénti árhoz képest az ünnepi időszakra egészen 75 euróig zuhant vissza a másnapi zsinórár - írja a Világgazdaság.

Hozzá kell tenni, hogy decemberben novemberhez képest 8 százalékkal több gáz érkezett a kontinensre, viszont a nemzetközi LNG-forrásokért nem volt akkora a verseny, legalábbis az előző időszakhoz képest. Talán nem véletlen az sem, hogy 2021-hez képest decemberre 24 százalékkal maradt el a hazai földgázfelhasználás.

A nettó gázimport viszont ugrásnak indult

Az ellátásban a nettó import volumene 3,1 terawattóra volt, amely 23 százalékos növekedés a 2021-es decemberi adatokhoz képest. A szokásos téli nettó számokhoz képest a 2022-es mennyiség jóval kevesebb volt, még a novemberi igen alacsony szinthez képest is közel a felére esett vissza.

A fogyasztásra az árak mellett valószínűleg a szokatlan meleg is hatással volt - fotó: pexels.com

Novemberhez képest viszont emelkedett a kitárolás szerepe, főleg az ellátásban. Az év utolsó hónapjában nettó 7,8 terawattórányi kitárolásra került sor. A hazai tárolók ezzel 70,4 százalékos töltöttségen, valamint 48 terawattórás készlettel zárták a hónapot és az évet. Ez több mint 14 százalékkal magasabb mint 2021-ben.

Mivel az EU több országában is keresletcsökkenést tapasztaltak, így ennek hatására tároló-kímélő ellátásra keretek át, így a tárolói készlet a hónap közepétől stagnált. Ehhez hozzátartozik, hogy decemberben szinte mindenhol magasabb olt a zárókészlet, mint 2021. Egyedül Ukrajnában volt negatív az adat, ami az orosz-ukrán háború egyik negatív következménye.