A medvehagyma a tavaszi erdők jellegzetes növénye, aminek a gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. A gyűjtésére vonatkozó szabályokat érdemes mindenkinek ismernie, ahogy a  tapasztalatlanoknak nem árt tudni azt sem, hogy miként lehet megkülönböztetni a mérgező gyöngyvirágtól.

medvehagyma

A medvehagyma a tavaszi erdők jellegzetes növénye, aminek a gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik – fotó: pixabay.com

Medvehagyma: friss, finom, egészséges

A medvehagymát nagyon sokan szeretik friss, finom íze miatt, ahogy a jótékony étrendi hatásai is vonzóvá teszik. Aki évek óta hódol a gyűjtésének az már tudja, hogy annak megvannak a maga szabályai. A növényt saját fogyasztásra, legfeljebb naponta 2 kg-os mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek.

Hiteles információt a gyűjtés szabályaival kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat.

Lényeges, hogy minden esetben engedély szükséges a medvehagyma kereskedelmi célú gyűjtéséhez, amihez az előzetes hozzájárulást magánterület esetén annak a tulajdonosa, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki.

Például a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően. A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását pedig a Mecsekerdő honlapján, a www.mecsekerdo.hu oldalon közzétett, nagyítható térkép segíti.

Minden kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot.

A medvehagyma gyűjtését célszerű még a szezon elejére időzíteni, ugyanis ekkor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló kinézetű, de mérgező levelei.

medvehagyma

A növényt saját fogyasztásra, legfeljebb naponta 2 kg-os mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek – fotó: pixabay.com

Hogyan különböztesd meg a medvehagymát a gyöngyvirágtól?

Sajnos már okozott mérgezést és halált az, hogy a medvehagymát összetévesztették a gyöngyvirággal. A két növény külsőre megtévesztően hasonló, de ha alaposabban megvizsgálod őket, akkor jól láthatók a különbségek a mérgező virág és a fűszernövény között:

  • ha a levelet megdörzsölöd, akkor a medvehagyma levelének hagymaszaga van
  • árulkodó a levél alakja: 
    • a medvehagyma levele vékonyabb, 3-4 cm széles, hosszúkás, kihegyesedő
    • a gyöngyvirág levele 6-8 cm széles, fényes felületű
  • a két növény gyökérzete is eltér:
    • a medvehagymánk hagymája van
    • a gyöngyvirágnak viszont tarackjai vannak
  • a virágzatban is nagy a különbség:
    • a medvehagyma virágai a szár csúcsán fejlődnek  -  kicsi, fehér, csillag alakú virágok
    • a gyöngyvirágnak édes illatú, harang alakú, fehér virágai vannak
  • élőhely szempontjából a medvehagyma és a gyöngyvirág egyaránt kedveli az árnyas erdőket, az aljnövényzet részei, itt fordulnak elő a leggyakrabban. Ha azonban egy napos réten vagy mezőn találsz a medvehagymához hasonló leveleket akkor ne szedd le, mert lehet hogy azok a kikerics levelei, ami szintén mérgező.

Mindenesetre, ha bizonytalan vagy azzal kapcsolatban, hogy mit találtál, inkább ne szedd le. Ha véletlenül gyöngyvirágot szedtél, moss kezet, ha már fogyasztottál is belőle, akkor azonnal fordulj orvoshoz. A gyöngyvirág leveléből már 2-3 elég ahhoz, hogy súlyos szívműködési zavar lépjen fel: lassú pulzus, hasi fájdalmak, hasmenés jelentkezik.

medvehagyma

Árulkodó a levél alakja: a medvehagyma levele vékonyabb, 3-4 cm széles, hosszúkás, kihegyesedő – fotó: pixabay.com

Miért egészséges a medvehagyma?

medvehagyma nemcsak a gasztronómiai értéke miatt különleges, hanem a jótékony hatásait a népgyógyászat már évszázadok óta ismeri: a kelták és a germánok is alkalmazták, mert úgy tapasztalták, hogy megtisztítja és erősíti a szervezetet, feltölt energiával.

Élettani hatásai:

  • erős antibiotikum
  • kiváló gombaölő hatása van
  • mellékhatások nélkül csökkenti a vérben az LDL koleszterin szintjét, miközben növeli a jótékony, HDL koleszterin mennyiségét
  • csökkenti a vérnyomást
  • csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát
  • hatékony béltisztító, javítja az anyagcserét
  • magas antioxidáns-, vitamin- és ásványianyag-tartalma erősítik az immunrendszert
  • enyhíti az asztma tüneteit
  • tisztítja és fertőtleníti a húgyutakat
  • főzete csökkenti a lázat
  • főzete, illetve a friss levelei nyugtatják és tisztítják az irritált, vagy fertőzött bőrt