Csökken a búza ára

A búza világpiaci ára csökkenő tendenciát mutat, az előző héten elemeztük hosszabban a terménypiaci helyzetet, a cikk ITT érhető el.

Az árak Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a következőképpen alakulnak: december első hetében átlagosan 129,9 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával. Ez az árszint az egy évvel korábbit 31 százalékkal haladta meg, viszont jelentős a visszaesés a néhány hónappal ezelőtti árszinthez képest, hiszen októberben még 140 ezer forint körül alakultak a tonnánkénti átlagárak.

búza ára

Az étkezési búza heti termelői ára Magyarországon (2020–2022) – Ábra forrás: AKI

A takarmánybúzával 120,1 ezer forint/tonnáért (+18 százalék) kereskedtek ugyanekkor.

A chicagói árutőzsdén a búza decemberi jegyzése 259–283 dollár/tonna között alakult a december elején.

A párizsi árutőzsdén a termény decemberi jegyzése 303 euró/tonnáig csökkent, a márciusi jegyzés esetében pedig jelenleg (dec. 12.) 306 euró tonnénkénti árszint jellemző.

A kukorica ára a búzáéval együtt zuhan

A Tallage tájékoztatása szerint a búza árának csökkenése (az élénk oroszországi búzaexport miatt) a kukorica árát is magával húzta, olvasható az Agrárközgazdasági Intézet gabonapiaci jelentésében. Az USA-ban megtermelt kukorica decemberi exportára 12 dollárral 308 dollár/tonnáig, a 2023. januári 7 dollárral 303 dollár/tonnáig, a márciusi 9 dollárral 294 dollár/tonnáig ereszkedett október 13. és november 10. között.

kukorica ára

A takarmánykukorica heti termelői ára Magyarországon (2020–2022) – Ábra forrása: AKI

A takarmánykukorica Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 117 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát december első hetében, ami az egy évvel korábbit 32 százalékkal múlta felül, viszont a búzához hasonlóan itt is jelentős árcsökkenésről lehet beszámolni, ha az előző néhány hónapra tekintünk. Október elején 138 ezer forint körül alakultak a termelői átlagárak tonnánként.

A chicagói árutőzsdén 246–263 dollár/tonna között alakult a kukorica decemberi jegyzése a megfigyelt időszakban.

A párizsi árutőzsdén ezzel egyidőben a termény 2023. márciusi tőzsdei elszámolóára 287 euró/tonnáig csökkent.

Indexkép: Shutterstock