Egekben az energiaárak

Azt tudjuk, hogy az energiaárak az egekben vannak, és már azt is legtöbben a saját bőrünkön érezzük, hogy ez konkrétan mekkora drágulást okoz. Talán abba még kevesen gondoltak bele, hogy - eltekintve most a téli fűtés gáz-, és áram-költségeitől - mennyi minden működik árammal a közvetlen környezetünkben. Például a villamosok, a trolibuszok, az elektromos mozdonyok a vasúton, és így tovább. Budapesten már most jelentkeztek a problémák, pedig még javában tombol a vénasszonyok nyara. A BKV energetikai közbeszerzésére egyelőre nem érkezett érvényes ajánlat, és így azt sem lehet tudni, hogy mi lesz januártól a villanymotoros járművek sorsa - írta meg az index.hu.

Kiss Ambrus budapesti főpolgármester-helyettes nyilatkozata szerint "törekszenek rá", hogy zavartalan legyen a közösségi közlekedés.

Karácsony Gergely főpolgármester egy rendkívüli közgyűlésen azt mondta: "borzasztóan nehéz időszak következik a Fővárosi Önkormányzat és Budapest életében". A városháza ugyan elfogadott egy hatékonyságnövelő és megtakarítást célzó energiacsomagot, de ez nem pótolja az ajánlat híján egyelőre gazdátlan áramszolgáltatást.

Jogszabályi háttér

A hatályos jogszabályok energia-közbeszerzési kötelezettséget rónak minden önkormányzatra és önkormányzati tulajdonú cégre. A szomszédunkban dúló háborút és következményeit megelőző időkben az áramkereskedők elektronikus licit útján versenyeztek a BKV (a kilencedik legnagyobb áramfelhasználó társaság) által kiírt pályázaton, de ahogy az index.hu beszámolójában idézi Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest:

"A BKV hónapok óta még érvényes ajánlatot sem kap a pályázatán indulni jogosult áramkereskedő cégektől. A BKV vontatási áram pályázata jelenleg is a jelentkezőkre vár."

"A versenytárgyalásokra december 31-ig van lehetőség, mivel addig élő szerződéssel rendelkezik a főváros tömegközlekedését felügyelő vállalat" - mondta el Kiss Ambrus.

A lap megkérdezett közlekedési szakértőket is, akik szerint elképzelhetetlen, hogy Budapesten leálljanak a trolik, villamosok, metrók, és a mozgólépcsők.

A lap megkérdezett közlekedési szakértőket is, akik szerint elképzelhetetlen, hogy Budapesten leálljanak a trolik, villamosok, metrók, és a mozgólépcsők. Kép: Pexels

Utazás a múltba: ilyen volt a városi élet 200 évvel ezelőtt

A BKV éves energiaigénye 246 GWh, a teljes közvilágítási igény 86 GWh. Ez a rezsicsökkentés részleges feladásáig több mint 20 milliárd forintba került, ezek után pedig meg lehet szorozni az összeget akár 10-15-tel is - írja az index.hu. Mivel ezen az áron Budapest garantáltan nem képes kifizetni az energiát a 2023-as költségvetés számai alapján, B-tervet is készítettek, ami éven belüli finanszírozással számol.

A korábbi nyertes ELMŰ egyelőre nem lépett, és a kiszámíthatatlan piaci helyzetben lehetséges, hogy nem is fog, így a legrosszabb esetben akár leállhatnak a villamosok, trolibuszok, mozgólépcsők is a tél kellős közepén.

Bár Budapestnek van saját tulajdonú áramtermelésre is képes infrastruktúrája (a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű és a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ), de ezeket törvényi tiltás miatt nem használhatja arra, hogy közvetlenül energiát szállítsanak a saját tulajdonú BKV számára. A megtermelt áramot kötelezően el kell adják a MAVIR-nek, betáplálva azt annak hálózatába, amit a MAVIR aztán kivisz a szabadpiacra.

Lenne saját áram, de van jogszabály is

Kiss Ambrus azt is elmondta, hogy mindez nem jelenti azt, hogy kereskedhetnek a saját maguk által termelt árammal, és még az áramtermeléshez felhasznált tüzelőanyag sem Budapesté, hanem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt.-é (NHKV). Így tehát itt sem kereshetik meg a rávalót. Ennek megváltoztatásához a jogszabály módosítására lenne szükség, ami segítséget jelenthetne Budapest számára, de kérdés, hogy a kormány megteszi-e majd ezt, lévén erre kizárólag ők lennének képesek.

A főváros már kezdeményezte is, hogy a BKV kapjon valamiféle támogatást még idén, a Technológiai és Ipari Minisztériumnak címezve a kérést. Javaslataikra eddig nem érkezett válasz.

Kiss Ambrust idézve az index.hu azt írta: "Nem gondolom, hogy előállhat olyan helyzet, hogy nincsen vontatási árama a BKV-nak, de hangsúlyozom, ilyen helyzetet, amiben most vagyunk, még nem láttunk. A lap megkérdezett közlekedési szakértőket is, akik szerint elképzelhetetlen, hogy Budapesten leálljanak a trolik, villamosok, metrók, és a mozgólépcsők. Dorner Lajos szerint az állam majd kisegíti Budapestet, és később ennek azonban valamilyen formában elkérheti az árát.

A lap megkérdezett közlekedési szakértőket is, akik szerint elképzelhetetlen, hogy Budapesten leálljanak a trolik, villamosok, metrók, és a mozgólépcsők. Kép: Wikimedia

A lap megkérdezett közlekedési szakértőket is, akik szerint elképzelhetetlen, hogy Budapesten leálljanak a trolik, villamosok, metrók, és a mozgólépcsők. Kép: Wikimedia

Mi lesz a többi várossal és településsel?

Bár erről még nem jelent meg túl sok konkrétum, de elektromos energiával működő tömegközlekedés, azaz villamos több magyar városban is működik, például Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, vagy épp Győrben. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mindenesetre az egész Európát fenyegető energiaválságról posztolt a közösségi médiában, és szintén arról írt, hogy már ajánlatot sem kapnak az energiaszektortól a villamosenergia, valamint a gáz beszerzésére kiírt pályázatokon, vagy ha kapnak is, akkor is tízszeres áron - írta a Világgazdaság. Úgy tűnik valóban fájdalmas időszak köszönthet be a magyar településeken az elszálló rezsiárak miatt.

Cser-Palkovics posztjában arról is ír, hogy van, ahol lekapcsolják vagy korlátozzák a közvilágítást, bezárják az uszodákat, a sportlétesítményeket, a színházakat, lemondják a rendezvényeket, villogóra állítják a közlekedési lámpákat. Van, ahol nincs gáz a távfűtéshez, amott megduplázzák az árát.

És a vasúti fuvarozás?

A Világgazdaság azt is megírta augusztus utolsó hetében, hogy a hazai vasúti szakma gyors állami segítséget kért az elszabadult vontatásienergia-árak miatt, támogatás, kompenzáció, árfixálás, ársapka, vagy bármi egyéb képében, csak minél előbb érkezzen meg a pénz. A hazai vasúti árufuvarozók is küzdenek az ötszörösére emelkedett vontatásienergia-árral, ami ráadásul kiszámíthatatlanul változik - leginkább nő. Hódosi Lajos a Hungrail ügyvezetője azt közölte a Világgazdasággal, hogy kiemelten fontosnak tartja, hogy

A magyar kormány jövőbe tekintő, felelős energiapolitikát valósítson meg a vasúti ágazatot érintő vontatási villamos energia biztosítása terén.

A vasút kulcsfontosságú szerepet játszik az utóbbi időben, nagy hangsúlyt kapott az energiaellátás biztonságának fenntartásában is a stratégiai fontosságú vállalatok és erőművek alapanyag-kiszolgálásán keresztül. A kormánynak tehát fel kell lépnie a vontatásienergia-ár vasúti ágazatot sújtó emelkedése ellen, és ki kell terjesztenie árszabályozási politikáját a vasúti vontatási villamosenergia-árra is - mondta Hódosi, szintén rámutatva, hogy 2021 nyara óta az ötszörösére emelkedett a villamos vontatási energia ára.

Elektromos energiával működő tömegközlekedés, azaz villamos több magyar városban is működik, például ül Debrecenben, Miskolcon, Szegeden vagy épp Győrben.

Elektromos energiával működő tömegközlekedés, azaz villamos több magyar városban is működik, például ül Debrecenben, Miskolcon, Szegeden vagy épp Győrben. Kép: Wikimedia

Vasúti fuvarozás vs közúti fuvarozás: 0:1

A Hungrail mellett a magyar piacon közel 50 vasúti társaság működik, akik azt is szeretnék érteni, hogy a vasúti árufuvarozás miért esett más elbírálás alá az üzemanyagárakat illetően, mint a közúti, különösen annak fényében, hogy a közúti árufuvarozás március közepéig élvezte az ársapka-szabályozás előnyeit, közvetlenül torzítva a piaci viszonyokat - írta a vg.hu.

"Nem világos számunkra, hogy annál a szállítási módnál, ahol egyik hónapról a másikra ötszörösére emelkedett az üzemanyag (áram) ára, miért nem tartotta fontosnak a kormány a beavatkozást, mikor a közútnál ez az emelkedés még jelenleg is csak mintegy 50 százalék körül mozog"

- foglalta össze Hódosi. Az MMV Magánvasút Zrt. vezérigazgatója, Katona László a dízelüzemre való visszatérésről szólva kifejtette, hogy azok a vasútvállalatok, melyek tehetik, kisebb vagy dízelmozdony használatára váltanak, hogy spóroljanak. Az MMV-nek is van dízelmozdonya, de ezek nem környezetkímélő és nem is teljesen üzembiztos, 60 év körüli korú gépek, és a használatuk nem illeszkedik az ország klímacéljainak megvalósításához.

Vasúti személyszállítás

A MÁV is hatalmas állami segítségre szorulhat - erről szintén a Világgazdaság számolt be a múlt héten. A vállalat a szakminisztérium segítségét kérte az akár 200 milliárd forintot is elérő idei és 2023-as többletkiadása forrásainak előteremtéséhez, a VG meg nem erősített értesülése szerint. A MÁV terhei is elsősorban az elszálló áramárak miatt nőttek.

Állami segítség és szerepvállalás nélkül a MÁV már az ősz elejére kifogyhat a pénzből és talán leállhat a vasúti személyszállítás is.

A MÁV már tavaly sejthetett valamit, hiszen a tervezés során kalkuláltak az áram- és üzemanyagköltségek növekedésével, de természetesen nem olyan drasztikus szinten, mint ahogy az a valóságban történt/történik éppen. A VG arról is hallott valamit rebesgetni, hogy a MÁV-Start személyszállító leányvállalat, első féléves tényleges energiaköltsége közel a négyszerese volt az egy évvel korábbinak.

(Forrás: Index.hu, VG, VG, VG Képek: MÁV Facebook)